Magazin

Történelem, igazságtalanság és örökség, ami ma is velünk él

Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1946-ban Magyarország saját polgárainak egy részét – a magyarországi svábokat – kényszerítette arra, hogy elhagyják otthonaikat. A történet 2024-ben is fájó emlék, hiszen ez a kitelepítés nemcsak emberek százezreitől vette el az életük addigi munkáját és jövőjét, hanem a közösségek szövetét is szétszakította. Olyan embereket üldöztek el, akik generációk óta Magyarországon éltek, a földet művelték, közösséget építettek, és becsülettel dolgoztak.

A 18. században érkeztek a svábok, amikor az ország elnéptelenedett falvainak új életre volt szükségük. Magyarország földje akkor kietlen volt, és kellett valaki, aki képes belőle kenyeret, bort, életet varázsolni. A svábok – német földről útnak indulva – hozták magukkal a szorgalmukat, a föld szeretetét és a rend iránti tiszteletüket. Jöttek, dolgoztak, házat építettek, szőlőt ültettek, és megtanították: a munka nem teher, hanem érték.

Mégis, a második világháború után a történelem könyörtelen volt velük. A kollektív bűnösség bélyege égett rájuk, amiért németnek vallották magukat. A politikai propaganda szerint ők voltak "a fasiszta maradvány", az "ötödik hadoszlop", akiknek menniük kellett. Nem számított, hogy valaki magyar katonaként harcolt, nem számított, hogy valaki Volksbund-tag volt-e vagy sem. Elég volt a német név, egy nyelvi adat az 1941-es népszámlálásból, vagy az, hogy valakinek szép, gondosan megművelt földje volt, amit mások megkívántak.

1946. január 19-én gördült ki az első marhavagonokkal megrakott szerelvény. Családokat szakítottak szét, házakat ürítettek ki, és a svábok közösségét feje tetejére állította a történelem. Nem a halálba vitték őket, de a bizonytalanságba. Nyugat-Németországban próbáltak új életet kezdeni, ahol a büszke gazdákból betanított munkások lettek, a föld szeretetéhez szokott embereknek pedig ipari városokban kellett helytállniuk. Közben az otthonuk, az életük addigi értelme itt maradt, másoknak átadva.

Nagyszékelyben ma már csak nyomokban él a sváb hagyomány. Az egykori borospincék, a szorgalmasan művelt kertek, a falusi rend még mindig őrzik a múltat, de a sváb nyelv és a közösségi élet egy része eltűnt. Ma már alig készít valaki sufi-nudlit, lassan főzött savanyú káposztát vagy egyszerű, de laktató krumplis gombóclevest, pedig ezek az ételek nemcsak receptek, hanem a túlélés és az egyszerű élet szépségének szimbólumai.

A svábok története egy figyelmeztetés is: hová vezethet a kollektív bűnbakképzés, a politika önkényessége, és a kapzsiság, amely a legdolgosabb kezeket is elűzi a földjükről. Ezek az emberek nem kértek sokat. Dolgoztak, ünnepeltek, mulattak, és tisztelték a természetet, egymást és a munkát. Az ő történetük ma is a mi történetünk.

Köszönettel tartozunk a sváboknak, akik évszázadokon át gazdagították Nagyszékelyt és az országot. Köszönjük nekik a szorgalmat, a rendet, a tisztességet, és azt, hogy megtanították: az egyszerűség nem szegénység, hanem gazdagság. Emlékezzünk rájuk, mondjuk ki: ami történt, igazságtalan volt. És tegyünk róla, hogy az igazságtalanság soha többé ne ismétlődhessen meg.

Mert az emlékükkel együtt él tovább az üzenetük is: a munka becsület, a föld szeretete érték, és az otthon nem a ház, hanem az a közösség, ahol békében élhetünk egymás mellett.

Dolgos kezek és a föld szeretete

A svábok generációk óta Nagyszékelyben is otthonra találtak. Ők voltak azok, akik rendbe tették a gazdátlan földeket, szőlőt ültettek, borospincéket építettek, és megtanították, hogy a munka becsület – nemcsak kötelesség. Ők sosem panaszkodtak. A káposztát savanyították, a krumpliból nudlit gyúrtak, a földből mindig kihozták a legtöbbet.

"A sváb ember nem pazarol" – tartotta a mondás. Amit a kert adott, az az asztalra került. Életük egyszerű volt, mégis tiszteletre méltó: minden mozdulatukban ott volt a szorgalom és az alázat.

Az ízek, amelyek mesélnek

A svábok konyhája nem hivalkodó. Egyszerű, mégis nagyszerű ételek születtek abból, ami a kertből vagy az istállóból előkerült. Ezek az ízek ma már ritkák, de ahol még főzik őket, ott a múlt is megidéződik.

Sufi-nudli

Hozzávalók:

• 1 kg krumpli
• Liszt (amennyit felvesz)
• 1 fej hagyma
• Só, bors, libazsír

Elkészítés:
A krumplit sós vízben megfőzzük, összetörjük, és annyi liszttel dolgozzuk el, hogy lágy, de nem ragadós tésztát kapjunk. Kis nudlikat formázunk, majd lobogó, sós vízben kifőzzük. Pirított hagymával és libazsírral keverjük össze. Sült hús vagy házi baracklekvár mellé tökéletes.

Sváb káposzta

Hozzávalók:

• 1,5 kg savanyú káposzta
• 50 dkg sertésdagadó
• 30 dkg rizs
• 20 dkg füstölt kolbász
• Zsír, pirospaprika, só, bors

Elkészítés:
A lábas alját zsírral kikenjük, pirospaprikával meghintjük. Rétegezzük: káposzta, hús, rizs, kolbász – végül a maradék káposzta a tetejére kerül. Kevés vízzel és fehérborral felöntjük, lassú tűzön 2-3 óráig főzzük, amíg minden omlós nem lesz.

Sváb krumplis gombócleves

Hozzávalók:

• 50 dkg krumpli
• 20 dkg liszt
• 1 tojás
• 1 fej hagyma
• Zsír, pirospaprika, só

Elkészítés:
A főtt krumplit összetörjük, liszttel és tojással lágy tésztát készítünk. Gombócokat formázunk, és forró sós vízben kifőzzük. A hagymát zsíron megpirítjuk, pirospaprikával megszórjuk, felöntjük vízzel, és ebben főzzük a gombócokat.